Rendhagyó, ugyanakkor nagyon is találó helyszínen nyílt meg a Puskás Intézet Aranycsapat-kiállítása. Puskás és „bajtársai” ezúttal a grandiózus hadtörténeti műemlék, a komáromi Monostori erőd kőfalai között „álltak hadrendbe”. A tárlat „fővezére” pedig nem más, mint a legendás nemzeti tizenegy „Bolondja”, Czibor Zoltán.
Czibor Zoltán születésének kilencvenedik évfordulóján, a Czibor-emlékév programjainak sorában Közép-Európa legnagyobb újkori erődjébe, az 1850 és 1871 között épült monumentális komáromi Monostori erődbe látogatott a Puskás Intézet Aranycsapatot bemutató vándorkiállítása, amelynek fókuszában ezúttal a „Bolond”, avagy a „Rongylábú” áll. A magyar labdarúgás nagyágyúinak ereklyéi között Czibor Zoltán emlékei – fényképei, képeslapjai, érmei, igazolványai – mesélnek a legendás futballidőkről.
Miután Molnár Attila védnök, Komárom város polgármestere köszöntötte a résztvevőket, akik között ott voltak a legendás labdarúgók leszármazottjai, többek között Czibor két lánya, Írisz és Erzsébet is, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, az emlékév fővédnöke nyitotta meg a tárlatot: „Komáromiként öröm és büszkeség itt állni, s fejet hajtani egy nagyszerű ember emléke előtt. Keresztényként valljuk: minden ember egyszeri és megismételhetetlen. Ha valaki kételkedik ebben, elég csak Cziborra gondolni. Öntörvényű zseni – így írták le a kortársai. Mindenki elismerte, hogy világklasszis balszélső volt, aki gyorsaságával és cseleivel kergette őrületbe az ellenfél védőit. Saját posztján korának kétségkívül legjobbja volt. Páratlan szeretet fűzte a labdarúgáshoz és a hazájához, az ő életműve a példa, hogyan ötvöződhet a sport és a haza szeretete. Hisszük, hogy csak annak a nemzetnek van jövője, amely ismeri a történelmét, s amely őrzi a hősök emlékét.”
„Az, hogy ezeket a relikviákat itt csodálhatjuk, természetesnek tűnik, pedig olykor sokat kell küzdeni a legtermészetesebb dolgokért – fogalmazott Szöllősi György védnök, a magyar futballhagyományok nagykövete, az emlékév alkalmából megjelent Czibor-kötet szerzője. – Annak idején a szovjet hadsereg lőszerraktára volt itt, megközelíthetetlen volt ez a létesítmény, s évtizedekig Czibor sem jöhetett haza szeretett városába. Mint nagy Czibor-rajongó a köszönet hangján szólok hát, hogy életre hívták az emlékévet.”
A köszöntőket követően az FC Barcelona egykori játékosa és a katalánok veteránklubjának elnöke, Ramón Alfonseda adta át ajándékait – többek között a Barca ’20-as évekbeli mezét – az emlékév szervezőinek. „Az öt kupa korszakának nevezik azt az időszakot, amikor a magyarok három klasszisa, Kocsis, Czibor és Kubala a Barcelonában játszott – mondta. – Köszönettel tartozunk nekik mindazért, amit a klub velük együtt elért. Kívánom, hogy éljen az a magyar futballvilág, amely egykor létezett, s amelyet napjainkban kreálnak újjá a magyarok, hogy újabb Kocsisok, Cziborok és Kubalák születhessenek.”
A megnyitón a résztvevők láthatták az emlékév végére elkészülő Czibor-szobor látványtervét, majd a Pro Urba Dalszínház előadásában megtekinthették az emlékév apropóján színpadra álmodott „Czibor, a Rongylábú” című musicalt. Czibor születésnapján, augusztus 23-án pedig utánpótlástornával emlékeztek a kiváló labdarúgóra.
A szélsebes balszélső, Czibor III 1929. augusztus 23-án született Kaposváron. Bátyjaival, Czibor I-gyel és Czibor II-vel a harmadosztályú Komáromi MÁV csapatában kezdte „profi” pályáját, miközben főállásban mozdonyvezetőként dolgozott. 1948-ban figyelt fel rá és igazolta le a Ferencváros, ahol összeállt a Budai–Kocsis–Deák–Mészáros–Czibor támadósor, amely a szezonban harminc mérkőzésen száznegyven gólt szerzett, s a Fradi tizenegy pontos előnnyel zárta az élen a bajnokságot. Czibor a magyar élvonal legjobb balszélsőjeként 1949-ben az Ausztria elleni 6–1-es mérkőzésen a válogatottban is bemutatkozhatott, s hét éven át ölthette magára a címeres mezt. Negyvenhárom találkozón tizenhétszer talált a kapuba, olimpiai bajnokságot, Európa-kupát és világbajnoki ezüstérmet nyert. A Fradinál töltött két éve alatt hetven mérkőzésen harminchárom gólt szerzett. 1951-ben a Csepeli Vasashoz igazolt, 1953-ban pedig a Honvédhoz került. A kispestiekkel kétszer nyert bajnokságot, ötvennyolc gólt lőtt, s 1955-ben gólkirály lett. 1956-ban már nem tért haza, 1958-tól – Kocsissal és Kubalával együtt – a Barcelona játékosa lett, s a katalánokkal kétszer nyert bajnokságot, egyszer Spanyol Kupát, illetve egyszer Vásárvárosok Kupáját. 1990-ben tért vissza Magyarországra, s megalapította a Komáromi Football Clubot.
