Ma lenne 96 éves a tavaly elhunyt bajnok és kupagyőztes Raduly József.
Raduly Józseffel Puskás Ferenc halálának 15. évfordulóján készítettünk interjút. 1927. május 6-án Budapesten született, majd családjával fiatalon Balatonszárszóra költözött, ott nőtt fel, s csak később tért vissza a fővárosba. A pályafutása már a budapesti Kőbányai TC-ben kezdődött, majd futballozott a Fűszért csapatában, 1944-ben pedig a Gammába igazolt. Ám 1944 decemberében bevonultatták katonának, majd 1945 májusában szovjet hadifogságba esett és csak hat év után, 24 évesen 1951 decemberében térhetett haza.
Raduly József (jobbra) a Vasas mezében. (Fotó: Puskás Intézet)
1952-ben a Postás játékosaként mutatkozott be az NB I-ben, két évvel később Baróti Lajos közbenjárásával került a Vasashoz. Angyalföldön történelmet írt, hiszen tagja volt 1955-ben a klub első kupagyőztes, 1956-ban az első Közép-európai Kupa-győztes és 1957 tavaszán az bajnokcsapatának. Az 1955-ös kupadöntőben a 3–2-re megnyert meccsen gólt szerzett a Puskás Ferenccel felálló Budapesti Honvéd ellen. Egy évvel később kétszer vette be a Rapid Wien kapuját a 9–2-es Vasas kiütéssel zárult Közép-európai Kupa-döntő harmadik mérkőzésén. Az 1957–1958-as Bajnokcsapatok Európa-kupájában pedig a Vasassal – első magyar csapatként – elődöntőig jutott, ahol csak a címvédő és későbbi győztes Real Madrid állította meg az angyalföldi gárdát.
A Vasas SC 1965-ös öregfiúk bajnokcsapata. (Fotó: Puskás Intézet)
Raduly József a válogatottban 1955-ben két találkozón, Svájc és Svédország ellen kapott lehetőséget.
NÉVJEGY: RADULY JÓZSEF
Született: 1927. május 6., Budapest
Elhunyt: 2022. március 21., Budapest
Posztja: jobbszélső
Válogatottság/gól: 2/– (1955)
Csapatai játékosként: Gamma (1944), Postás (1952–1953), Vasas (1954–1962)
Sikerei játékosként: magyar bajnok (1957 tavasz), magyar kupa-győztes (1955), Közép-európai Kupa-győztes (1956, 1957), BEK-elődöntős (1957–1958)
Később edzőként dolgozott a BKV Előre és a Vasas ifjúsági csapatainál, valamint irányította a Csepel Autó, az ÉGSZÖV MEDOSZ és a Szigetszentmiklós együtteseit. Raduly József tavaly ilyenkor, 2022. március 21-én hunyt el 94 éves korában.